- Főoldal
- Testnek, léleknek
- Csakraharmonizálás
Csakraharmonizálás
A meditáció a gondolatok vége, a szeretet eszköze és útja, mely nem ismeri a szétválasztottság illúzióját. Benne tökéletes béke honol és a mindennapi élet talaján fejlődik ki. Ellazít, megnyugtat, segít megérkezni a mostba, hogy jelen legyünk az életünkben, hogy figyelni tudjunk önmagunkra. Hisz hogyan is tudnánk odafigyelni másokra, ha magunkra nem tudunk?
Megnyitja szívünket, gyógyítja a lélek sebeit, megmutatja az utat egy egészséges, harmonikus élet felé.
Energiafeltöltő estek
Ha úgy érzi, időnként lemerül az energiakészlete, fáradt fizikailag, lelkileg, szellemileg, ha nehezére esik igaz valóját megélni a mindennapi élethelyzetekben, ha érdekli, hogyan hat másokra és hogyan hat Önre a környezete a gondolatok, szavak és tettek által, hogy miként hozzon ki többet magából, tartson velünk!
Havonta egyszer energiafeltöltő estet tartunk, melyre szeretettel várunk minden lelkes érdeklődőt, akár részt vett a csakraharmonizáló kurzuson, akár most ismerkedik energiarendszerével. A részvételhez semmilyen előismeret nem szükséges. A két órás foglalkozások a beszélgetések mellett sok gyakorlatot tartalmaznak, (torna, jóga és légzőgyakorlatok, zárómeditáció), ezért kérjük, hozzon magával kényelmes ruhát. Átöltözésre van lehetőség. A program nem kurzus jelleggel indul, az alkalmak függetlenek egymástól, ezért bármikor bátran csatlakozhat.
Igazi felfrissülés egy fárasztó nap után is!
Az esteket vezeti: Lengyel Orsi
Időpontokért kérem írjon az info@alory.hu címre!
Részvételi díj: 3.000Ft/alkalom
Csoportba illetve esti alkalmakra való jelentkezés: 70/347-44-47 telefonszámon vagy info@alory.hu e-mail címen.
Csakrameditáció, -harmonizálás
A csakra jelentése: forgó kerék, örvény, korong. A csakrák a test energiaközpontjai, amelyek az életenergiát a környezetből és az univerzumból kapják. Ahhoz, hogy életünkben jelen legyen a belső egység, szeretet, egészség, harmonikusan együttműködő csakrákra van szükségünk.
Egy-egy esti alkalmon beszélgetünk az egyes csakrák jelentőségéről, szerepéről, az egészségünkben-betegségünkben való értelmezéséről, a bolygókhoz való kapcsolódásukról. A foglalkozást csakrameditáció zárja, mely nemcsak az est alkalmával, hanem otthoni gyakorlatok formájában segíti a harmónia visszaállítását.
Minden alkalommal a csakra színéhez méltóan öltözzünk!
Gyökér csakra – vörös, piros öltözetben
- gerinc, csontok, lábak, végbél, vastagbél, vér és sejtfelépítés, körmöknemi szervek, talp, láb
- leföldelés, munka, pénzkeresés, vitalitás, biztonság
- félelmek, depresszió, alvászavar, aranyér, vesekő, vérnyomásproblémák, fogínygyulladás, emésztési problémák, hideg végtagok, gerincproblémák, vizelési problémák
Szakrális csakra – narancssárga öltözetben
- ivarszervek (petefészek, méh, hüvely, herék, hímvessző), vese, hólyag, vér, nyiroknedvek, emésztőszervek
- szexualitás és párkapcsolat, kreativitás, alkotóképesség
- gombás fertőzés, bélgörcsök, hajprobléma, petefészek és here problémák, elhízás, impotencia, kreativitás hiánya, orgazmusproblémák
Napfonat csakra – aranysárga öltözetben
- máj, epe, derék, hasüreg, lép, vegetatív idegrendszer, nyelőcső, vékonybél, vastagbél, vakbél
- ego, hatalom, agresszió, harag, düh, félelmek
- gyomorfekély, epepanaszok, emésztési problémák, cukorbetegség, májbetegség, szemproblémák, hisztéria, dühkitörés, szégyenlősség, kisebbségi érzés

Szívcsakra – zöld vagy rózsaszín öltözetben
- szív, mellkas, tüdő alsó része, bőr, keringési rendszer
- megbocsátás, szeretet, adás és elfogadás, együttérzés
- asztma, ekcéma, rák, AIDS, szénanátha, szívpanaszok, autoimmun betegségek, vérnyomásproblémák, szívbetegségek

Torokcsakra - kék öltözetben
- gége, nyak, állkapocs, garat, légcső, hörgők, hangszálak, fülek, felső légutak
- kommunikáció, önkifejezés, önfegyelem
- fülproblémák, asztma, megfázás, köhögés, pajzsmirigyproblémák, SMP, torokfájás, mandulagyulladás, fecsegés, dadogás, szájszag, tüdőproblémák
Homlokcsakra - ibolya, bíbor öltözetben
- agy, szem, orr, fül, kisagy, központi idegrendszer
- intuíció és felelősség önmagunkért
- tanulási nehézségek, rémálmok, fejfájás, migrén, rövid- és távollátás, zöld hályog
Koronacsakra - ibolya, arany, fehér öltözetben
- agy, szem, koponya
- személyiségzavarok, tudatosság
- Alzheimer kór, Parkinson kór, epilepszia, skizofrénia, öngyilkossági kísérlet
Az esteket vezeti: Lengyel Orsi
Időpontok:
2012. március 6. gyökércsakra
2012. március 20. szakrális csakra
2012. április 3. napfonat csakra
2012. április 17. szív csakra
2012. május 8. torok csakra
2012. május 22. harmadik szem csakra
2012. június 5. korona csakra
Csakra csoport – 7 alkalom a teljességért: 16.800Ft/tanfolyam
Csakra vándorok – alkalmankénti részvétel: 3.000Ft/alkalom
Csoportba illetve esti alkalmakra való jelentkezés: 70/347-44-47 telefonszámon vagy info@alory.hu e-mail címen.
Áraink
