Rólunk

Alory Testi-Lelki Stúdió

Régóta vágytunk arra, hogy színvonalas, bensőséges és meghitt környezetben teremtsünk lehetőséget testünk és lelkünk ápolására. Olyan helyet kerestünk, ahol az örvénylő világ elől el tudunk menekülni és belső világunkba merülve megpihenünk, feltöltődünk. Ekkor született meg az Alory Stúdió gondolata.

Családias környezetben, mór (marokkói) stílusú szalonunkban várjuk azokat a kedves vendégeket, akik kényeztetésre, felüdülésre vágynak, keresik a béke és nyugalom szigetét, és akik számára a test-lélek harmóniája fontos.


Filozófiánk

Azt a több mint 2400 évvel ezelőtti szókratészi filozófiát valljuk, hogy az ember test és lélek egysége. Egyik nincs a másik nélkül, mindkettőre vigyáznunk kell. E holisztikus megközelítést követtük a stúdió kialakításánál.

Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma igény. Arra törekszünk, hogy testileg és lelkileg is átfogó, egységekből álló rendszerünkben mindenki megtalálja a személyének leginkább megfelelő harmóniát.

Itt rátalál arra, ami teljesebbé teszi testi-lelki egészségét!


Dénes Éva
Stúdióvezető


Rólunk írták

"Varázslatos közeg, varázslatos emberek, jó ide megérkezni és meggazdagodva távozni a viszontlátás tudatával." (R. Kata)

"Ebben a központban, mint egy hurrikán közepén, minden nyugodt, biztonságos és békés. A lélek felöltődik, az elme elcsendesedik, a test megpihen és gyógyul. Legyen áldott mindenki, aki ide belép." (G. Ági)

"Ilyen harmónikus és gyönyörű szépségszalonban még nem jártam. Gratulálok, maradjon sokáig! Külön elismerés a lakberendezőnek!" (S. Emese)

"Valódi oázis... az a béke, ami a belépés utáni percekben eltöltött, már nagyon rámfért... Köszönöm!" (R. Rita)

"Köszönöm Neked (Nektek) a tegnap estét, hihetetlen nyugalommal és békével a lelkemben jöttem el. Azt hiszem, nekem az Alory az a kis szentély, ami pont azért van messze, hogy a meghitt pillanatokra, a befelé figyelésre tartogassam." (B. Henni) 

Alory facebook
» Tovább
ÓRARENDÜNK



Kattintson ide, és tekintse meg aktuális órarendünket!
» Tovább

Kérdezze szakértőinket!




Küldés ismerősnek

Címzett: